Rákos Loránt

RÁKOS LORÁNT – püspökhelyettes, Rimaszombat

„A világ rendeltetésének és az élet értelmének feltárását a teológián keresztül lehet a legszéleskörűbben elvégezni.”

 Végzés éve: 2006 – SJE Református Teológiai Kar, teológia (PhD.)

Munkahely: 2006 – református lelkipásztor

Rákos Loránt gyülekezeti lelkészként püspökhelyettes, és nem pedig fordítva. De vajon miként lép a lelkészség útjára egy természettudományok iránt érdeklődő egyén? „Hatéves koromban az édesapám koporsója mellett síró nagymamámat azzal vigasztaltam, hogy ne sírjon, ő már Jézusnál van. Magam sem tudom, honnan merítettem ezt. Mindig is természetesnek vettem, hogy Isten és az ember élete összetartozik, s bármibe is vágunk bele, nem kerülhetjük meg Őt. Az orvostól, a lelkészen át a fizikusig terjedtek a terveim. Végül arra jutottam, hogy a világ rendeltetésének és az élet értelmének feltárását a teológián keresztül lehet a legszéleskörűbben elvégezni, s az eredményt az emberiséggel megosztani. Ahhoz, hogy egy lelkész az élet Istenhez vezethető összefüggéseit átfogóan be tudja mutatni az embereknek, szüksége van a bibliai tárgyaktól kezdve, az éneklésen, harmóniumozáson és latinon át a leggyakorlatibb diszciplínákig a teológia valamennyi ágára. Az ige hirdetésénél mindent be kell vetni, még azt is, amit az ember nem tanult: teljes önmagát, intelligenciáját, sőt, további egyéni kutatásokat is.”

Rákos Loránt tanulmányai során részt vett debreceni biblikus konferencián, vallástudományi konferencián Budapesten, a kelet-európai egyetemek konferenciáján Herlányban, de a német protestáns egyházi napokra előkészített liturgiás könyv fordító bizottságban is tevékenykedett. Oktatóira úgy gondol vissza, mint akik mind szakmai előmenetelükben, mind emberi hozzáállásukban a Kárpát-medencei, sőt a nemzetközi színtéren is elismertek. „Mindig inspiratív hatással voltak rám azok, akiknek már a puszta szelíd megjelenésükből árad a tudás, a bölcsesség és a mindehhez idomult emberség.” A mobilitási programokat kihasználva pedig a Berni Egyetem Teológiai Fakultásán sikerült egy évet eltöltenie. „A svájci teológiai irányvonal akkor kifejezetten egyező volt a közép-európai református teológiai nézőponttal. Több mint 20.000 oldalnyi fénymásolt irodalmat hoztam haza az ottani könyvtárból. Az ösztöndíjamból és a berni magyar protestáns gyülekezet jótét lelkű, igaz barát tagjainak hála pedig egy kis autót is tudtam venni.”

A rimaszombati születésű tősgyökeres gömöriből először intézeti lelkész, majd zsinati tanácsos lett, később emellett négy gyülekezet lelkésze, végül pedig püspökhelyettes. „Mindehhez kell egy magamféle alkalmatlan személy, akiről az Úristen úgy gondolja, hogy alkalmassá teszi erre a posztra, továbbá az egyházi választók közösségének szavazata, valamint egy rendületlen elszántság az iránt, amit az Ady-féle gondolat így fogalmaz meg: ’Imádni az Istent / És egymást szeretni…’ Még segédlelkész koromban helyeztek Rimaszombatba, mivel a külüggyel foglalkozó elődöm helyére kellett egy németül tudó lelkész. Aztán valahogy ott maradtam 15 éven át.” A volt komáromi teológus egyetemes egyházi tisztségviselőként heti 3 napot tartózkodik Rimaszombatban, ahol az egyház mindennapi igazgatásában tevékenykedik. A hétfői nap az ún. hittanos nap, amikor is az általa beszolgált gyülekezetek iskoláiban tart hittanórákat. Péntek úgyszintén a gyülekezetekre szánt nap, szombatonként az egyetemes egyházi ülésezések zajlanak, vasárnap pedig 3 istentiszteleti szolgálatra kerül sor. „Esténként előveszem az ún. „fekete noteszem” és farigcsálok egy újabb költeményt a készülő kötetembe. Mindeközben pedig az éppen előttem álló istentisztelet alapigéjén töröm a fejem.”

Mit üzen Loránt a (leendő) hallgatóknak? 

Minden olyan személynek ajánlja a teológia szakot, aki a tudás mértékét nem csupán a világi tudományokhoz akarja mérni. „A mai kontrollt és minden jó érzést elvesztett világban, amikor az abnormalitás cunamija közeledik felénk – mely politikai gátlástalanságban, erkölcsi feslettségben és vallási fanatizmusban üti fel a fejét – egyre több tisztán gondolkodó, a világot összefüggéseiben vizsgálni akaró, s a mindezen felülkerekedni tudó isteni tanácsokat tiszta gondolatokkal közölni képes emberre van szükség. Egy egyetem hírnevét csak a hallgatók öregbíthetik, azáltal, hogy azt választják, hogy ott a tőlük telhető legnagyobb igyekezettel tanulnak, majd pedig a kinti világban helyt állnak. Az, hogy a felvidéki magyarságnak lehet egy saját, anyanyelven oktató egyeteme, csodának is értékelhető, isteni adomány, amely összefogott munkálkodások sokszor talán kicsordultatott könnyei árán alakult meg.” Úgy tartja, hogy bármely egyetemről kerülhetnek ki hóhányók és egy új egyetemről is napvilágot láthatnak lángelmék. Az utóbbi üdvösebb, mert így kezdődik minden dicsőség útja. „Pökhendi, ámbár kicsiny jellemről tanúskodik, amikor valakit azzal az előítélettel mérnek meg, hogy melyik egyetemen végzett, és nem pedig azzal, hogy mi van a fejében és szívében. Ráadásul van egy plusz komponens a többihez képest, mégpedig a ’felvidékiség’, vagyis az, hogy ez az egyetem a miénk. Sajnos a Felvidéken sem természetes, hogy megmaradjunk hívőnek és magyarnak. Erre rá kell vezetni az embereket. Teológusnak, lelkésznek lenni a határ innenső oldalán is felemelő szolgálat, mert tudjuk, hogy egy örök igazságot képviselünk a mulandóval szemben. Ha ezt az utat választod, az árral szemben kell majd úsznod, de megéri, mert ezzel az egyenességet választod.”